1.fejezetet

A reggel motorberregősen köszöntött. Ha ezer másik motor is van a szigeten akkor is felismertem a bátyám motorjának hangját. Morcosan fúrtam a fejem a pulóverembe,közben a fejemre húztam a hálózsákot. Semmi kedvem nem volt így kezdeni a napot. Mire a bátyám a kis rejtek helyemre ért, én már felöltözve és morcosan álltam az ajtóban.
-Hú de mérges valaki... Mi az rosszat álmodtál?
-Nem csak utálok a motorod hangjára felébredni-mondtam morcosan.
Owen nevetett, majd megborzolta a hajam. Utáltam amikor ezt csinálta. A motor felé mutatott, majd fel ült rá. Kelletlenül követtem. Néhány perc múlva már az egykori központ udvarán hajtottunk végig. Meglepett amikor nem álltunk meg az épület előtt,hanem tovább mentünk.
Owen nem adott magyarázatot. Nem tudom meddig mehettünk, de a gyomrom össze szorult, mikor megláttam az egykori vérengző ketrecét, friss rácsokkal körbe véve. Bátyám itt állt meg a motorral.
-Miért jöttünk ide?-kérdeztem bizalmatlanul.
-Van itt valami amihez csak te értesz. Vedd elő az állatorvosi diplomád és biztosítsd a dolgozókat, hogy nincs vész-mondta.
Néhány befogó állt a ketrec előtt. nem nyugtattak meg a vállukon lévő éles lőfegyverek. Owen intett nekik, mire ők nyitottak egy akkora nyílást amin mi befértünk. Még mindig megborzongtam, hogy az itteni dinó mi mindent tett alig néhány nap alatt. Az indominuszrex egykori vacsoráinak maradéka feketén emlékeztetett mindenre.
-Owen?-kérdeztem bizonytalanul.
-Gyere ezt látnod kell.
Tovább követtem a ketrec olyan részére, ami látszólag a pusztító alvóhelye volt. Igaz a természet vissza vette a részt, de még így is látszódott, hogy itt ki volt feküdve a rész.
-Meghoztam a dinka húgom-mondta Oven.
Fintorogtam, ahogy oda ment a barátnőjéhez. Claire nem szólt semmit, csak a szemét forgatta ő is.
-Szia Cloe.
-Jó reggelt Miss Dearing-köszöntem.
-Már megint? Na jó hagyjuk ezt most... Szerinted ez mi?-kérdezte és egy külön elkerített részre mutatott.
Közelebb mentem, majd megtorpantam. Nem kellett még az orvosi diplomám se, hogy lássam. Egy fészek volt. A növényzet ugyan benőtte, de jól láthatóan egy fészek volt, az alvóhely mélyén. Óvatosan közelebb mentem, majd félre húztam a gazt.
-Ki vette észre?-kérdeztem, közben tovább kutattam a fűben.
-A befogók figyeltek fel arra, hogy az állatok elkerülik a helyet. A kíváncsiságnak engedve bejött ide és akkor akadt rá a fészekre...
-Hát úgy látom csak egy fészek...
Elharaptam a mondat közepét. Azt akartam mondani, hogy nincs ok az aggodalomra, de ekkor megéreztem az apró pikkelyes bőrt. Kihúztam a kezem, majd előkaptam a törőm. Gyors mozdulattal felhasítottam a bozótot.
-Mi az húgi?-kérdezte Owen.
-Baj-mondtam.
Ők nem láthatták amit én, viszont a kétségbeesett hangot igen. A fészek legtávolabbi sarkába egy pár napos Indominuszrex fióka húzódott és közben kétségbeesetten adta ki magából a segélykérő hangokat.
-Ez lehetetlen-mondta Owen döbbenten ahogy átnézett a vállam felett.
Claire is kétségbe esett rögtön.
-Miss Dearing kérem maradjon csendben és ne hívja a befogókat!-mondta határozottan.
Claire csodák csodája engedelmeskedett. Owen nyugtalankodott, de meg is értettem az okot. Vissza fordultam a bébi felé, majd kinyújtottam a kezem felé. Hamvas szürke bőre és sárga szeme volt. Karmai már most pengeélesek lehettek, ahogy tűhegyes fogai is.
Bizalmatlanul nézett végig rajtam, majd lassan elindult felém. Ha valamit megtanultam az egyetemen, majd később a parkban, mint állatorvos akkor az, hogy az állatoknak kell megtenni az első lépést felénk. A kicsi pusztítónak a méretei jóval kisebbek voltak, mint az anyjának ilyen idősen. Mivel az eredeti Indominus alapja egy t-rex volt így rögtön arra következtettem, hogy ez egy hím példány. A t-rex-nél köztudott, hogy a hím a kisebb.
-Hogy lehetséges ez?-kérdezte bátyám.
-Vannak olyan hüllők amik képesek a szaporodásra, pedig a hím ág már régen kihalt. Csak a mozgásoknak kell meglenni, hogy a megtermékenyítés megtörténjen, de utána már nincs szükség hím ivar sejtekre...
-Ugyan ez történt az első parkban is-mondta Claire halkan.
-Pontosan.
-De hiszen a másik nőstényt megölte...
- Orantes mantis.
-Megint latinul beszélsz-jegyezte meg Owen.
-Orantes mantis, vagy ha úgy jobban tetszik Imádkozó sáska. Ott a nőstény megöli a hímet párzás közben.
-Vagyis az indominusz azért ölte meg a testvérét, mert akkor már megfogant ez?-kérdezte Claire.
-Valószínűleg... Na gyere ide kicsike. Nem bántalak-mondtam halkan, de határozottan.
A kis pusztító megszaglászta a kezem, majd a fejét a tenyerembe temette. Bőre kellemesen meleg volt, de érdes. Az állat egész testében remegett, és a tekintete össze vissza járt hármónk között. Valami más volt mint az anyjával és nem csak az, hogy ő hím egyed volt.
-Ha az emlékem nem csal a másik már leharapta volna az ujjaidat-jegyezte meg Claire.
Csak bólintottam, majd lassan hátrább húzódtam. Halk hívó hang hagyta el a dinó száját, majd közelebb lépett hozzám. Ugyan azt csinálta mint annak idején Rex. Velem akart maradni, mert azt hitte, hogy nem bántom. Owen is észre vette.
-Adni kéne neki egy esélyt-mondta halkan a barátnőjének.
-Nem emlékszel mit csinált az a nőstény példány? A fiókája se lesz különb ha életben hagyjuk...
-Bizzd Cloera. Ő majd megtanítja neki, hogy hogyan kell élnie, hogy elfogadható legyen...
-Persze, majd dinó bébivel a hátamon rohanok ha Rex játszani akar velem-morogtam.
-Egy okkal több, hogy ne menj ki a központból-mondta Owen.
Mérgesen néztem rá. Tudta jól, hogy nem fogok a központban maradni, de ha egy dinóbébire kell vigyáznom akkor igen.
-Nem vagyok szárazdajka, de ha nagyon új esélyt akarsz adni ennek a fajnak, akkor az én módszerem szerint neveljük-mondtam, majd dacosan néztem rájuk.
-Rendben-mondta Owen.- A dinó bébi a te gondod mától.
-Helyes...Mi? Owen!-kiáltottam mérgesen, mikor rá jöttem, hogy pont most bele abba a tervbe amibe máskor nem ment volna bele.
-Mi van? Csak így lehet normálisra nevelni egy dinót-nevetett a bátyám.
-Te... most hirtelen megengeded, hogy kint legyek, csakhogy neveljek egy dinót?
-Igen. Az igazság az, hogy nem csak te fogod nevelni. Szerinted a többiek mit fognak hozzá szólni?
-A kegyetlen élettel akarod megnevelni?-kérdeztem döbbentem,
-Igen. Nézd ha elfelejtetted volna az Indominus rengeteg dinó és ember haláláért felelős?
-Nem felejtettem el...
Elfordultam tőlük vissza a kis dinóhoz. A kis indominus szorosan a lábamhoz bújt és remegve nézett a bátyámékra. Az anyja ilyen idősen, már kezelhetetlen volt. Négy napos korában majdnem leharapta egy gondozó kezét, egy hetesen meg kis híján megölt két embert. Ehhez képest a kis pusztító olyan gyáva és félős volt, hogy az már nevetségesnek számított.
-Gray-mondtam halkan neki.
A dinó rám nézett, majd halk hangot hallatott. Olyan volt mintha egyetértett volna velem. Karmos mellső lábaival átfogta a bal lábam, majd megint hozzám dörgölőzött. Olyan volt mint egy kölyök kutya, vagy macska. Bújós és félős.
-Akkor menjünk-mondtam, majd megveregettem a fejét.
Owen és Claire utat engedett nekünk. A befogók nagyon meglepődtek, majd megijedtek amikor meglátták a dinó bébit. A kis szürkeség szorosan mellettem maradt, amit egyáltalán nem értettem. Oké, hogy engem látott meg először, de akkor is.
Lassan sétáltam az erdőben. A kis bébi ott ugrált a kidőlt és korhadt fákon. Karmaival ügyesen megkapaszkodott a magasabb ágakon és bevárt ha kicsit lemaradtam. Úgy viselkedett mintha  egy fajba tartoztunk volna. Igaz Rex is így viselkedett velem, de ő majdnem egy év után tekintett a testvérének.
-Gray mihez kezdjek veled?-kérdeztem, mire felém fordult.
Sárga szeme érdeklődőn nézett rám, majd oda ugrott mellém. Az első kiskutyámat juttatta eszembe. Cassi gyönyörű német juhász volt és szinte minden lépésem követte. Mikor iskolás lettem ragaszkodása még nagyobb lett. Elég volt csak kimondanom a nevét, mát ott is volt.
-Gray?-kérdeztem, mire felkapta a fejét és hozzám dörgölte azt.
Kezem ráraktam a fejére, majd óvatosan meg simogattam. Ha egyszer valaki azt mondja nekem,mikor jelentkezek erre az állásra, hogy egy dinó mamája leszek azt mondom neki, hogy álljon le a szerrel. Most azonban itt voltam és szemlátomást egy pusztító pótmamája lettem.
-Ha megharapsz véged-mondtam, majd kocogni kezdtem.
A dinó ott futott mellettem. Szinte alig emelte a lábát, és ijesztően csendesen közlekedett. Valami megváltozott bennem, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi. Annyiszor futottam már végig ezeken az ösvényeken, (néha dinoszaurusszal a nyomomban)de arra nem volt példa, hogy egy bébi úgy fusson mellettem, hogy nem akar megenni.
-Na akkor irány haza-nevettem, majd gyorsabb tempóra kapcsoltam.
Graynek meg se kottyant a sebesség váltás. Tisztában voltam vele, hogy nem volt még egy dinó közelében sem, így előre féltem mi lesz ha találkozik valamelyikkel. Mikor nyílt terepre értünk előre nyújtotta nyakát, majd kicsit előre szaladt. Csak mikor megtorpant, majd nagy lendülettel rávetette magát valami akkor jöttem rá, hogy azt hitte vadászunk. A raptor gének megmutatkoztak. Falkaként gondolt kettőnként, és abból, hogy elém hozta a sima nyulat amit fogott rá kellett ébrednem, hogy én lettem az Alfa.
-Jól van, ügyes vagy, de én ezt nem bírom így megenni...
A bébi lerakta elém a nyulat, majd elhátrált. Beláttam, hogy kénytelen vagyok úgy tenni, mintha ennék a nyers húsból, majd oda dobtam neki a nyulat. Gray szinte rögtön elkezdte marcangolni, majd két falatban lenyelte. Pofája véres volt, de azért hozzám dörgölőzött. Komolyan olyan volt mint egy kiskutya. Át kell fogalmazni, hagy a kutya az ember legjobb barátja. Úgy látszik neki az volt a véleménye, hogy a dinó az ember legjobb barátja.

Kimerülten nyúltam el az összetákolt ágyamon. A matrac nyekergése megnyugtatott egy ilyen őrült nap után. Gray felfeküdt a hasamhoz, fejét rám téve. Szinte rögtön el is aludt. A kis dinó egész nap mellettem maradt. Nem tágított mikor némi kajáért beugrottam a központba, se akkor mikor ki kellett mennem egy befogott csodához, hogy beléjük ültessem az új chippeket.

A láthatatlan kerítések már néhány helyen működtek, de még így is gondom volt sok állattal. Példának okáért ott volt Rex gondja. A befogók nem tudták beadni neki a nyugtatót, mert a dinó már tudta mire számítson ha fegyvert látott.

Ha nálam látta a fegyvert már akkor is az ellenkező irányba futott, ráadásul az utóbbi időben nagyon jól megtanult elbújni. Sajnos elbújás alatt azt is értem, hogy a víz alá merül néhány percre.  Eddig nm is tudtuk, hogy T-rex is tud úszni. Kénytelenek voltunk erős hálót kifeszíteni a sziget köré, de ez azzal járt, hogy azok a dinók, amik amúgy átjöttek volna a másik szigetről szépen felakadtak rajta, és mire a befogók oda értek, már szabályosan megfojtották magukat.

A jelek szerint kifejezetten zokon vette, hogy másik dinó van mellettem. Néhány napja mikor egy futás közben össze akadtunk vele, kis híján megölte a kis indominuszt. Szerencsére a kicsi csak könnyebb karcolással megúszta, de akkor is aggódtam érte.
Owen kegyet módszert választott arra, hogy a génmódosított faj új esélyt kapjon. Azonban bármennyire is szerettem volna nem adtam fel. Graynek új esélyt adtunk és ha az kell ahhoz, hogy Rex ellenem forduljon hát legyen. Majd össze békítem őket. Nem fogom annyiba hagyni, hogy aztán a befogók megöljék.

Prólógus

Két év telt el azóta a bizonyos nap óta, hogy az Indominusz kiszabadult. Az a kislány rengeteg gondot és bajt okozott és még több halálért felelős. Egy nap és egy éjszaka alatt mindent tönkre tett, ami valaha a Jurassic Word volt. Néhány nap alatt minden vendéget elszállítottak, csak néhányan maradtak a szigeten. Több befogó és néhányan még akik nem tudnak más körülmények között élni, csak a dinók világában.
Ilyen volt a bátyám a barátnője és én. Igaz a drága bátyuskám, még akkor se aggódott miattam, amikor az Indominusz elszabadult. Hát igen mondjuk egy egész szigetnyi ember sorsa forgott akkor kockán, nem volt ideje rám. Igazából azt se tudja, hogy most hol vagyok. Nos ez jó kérdés.
Egy fa tetején ülök és közben igyekszem meggyőzni Rex-et, hogy nem én vagyok a vacsorája, hanem valamelyik növény evő. Persze csak én vagyok olyan ülye, hogy egy T-rex-et próbálok meggyőzni erről, de ez van. Tudtam, hogy nem fogja fel adni egykönnyen, de én se voltam az a fajta lány aki megfutamodik, csak mert egy őshüllő felkergeti a fára. Voltam én már nagyobb slamasztikában is. Mondjuk mikor az én kedves barátom Rex egyenesen Blue elé kergetett, aki meg azt hitte, hogy valami desszert vagyok. Na akkor csak az mentett, meg, hogy a bátyám rejtekhelye közelébe futottam éppen.
-Rex elég már!  Miért kell ezt minden nap eljátszanod? Én akkor is Cloe maradok, aki születésedtől kezdve ismer téged!
A T-rex végre kíváncsian nézett a fára. Nem láthatott, mivel mozdulatlan voltam, de érezte, hogy ott vagyok. Megvártam míg a lélegzete lenyugszik, majd halkan dúdolni kezdtem neki. Mások biztos hülyeségnek tartanák, de Rex megnyugodott tőle. Hosszú percekkel később mély álomba merült, közben hangos puffanással a földön landolt.
Csendesen lemásztam a fáról, majd elhátráltam tőle. Gyors léptekkel távolodtam, majd amikor biztos lehettem benne, hogy már nem ér hamar utol futásnak eredtem. A sziget összes zegét-zugát ismertem mint a tenyerem. Hamar az egykori központhoz értem. Bár ez a terület védve volt a főbb állatoktól, de voltak olyanok akik még így is szabad járással berepülhettek az elkerített részre. Most azonban most egy pteranodon sem volt a környéken.
Átszaladtam a régi boltok és éttermek romjain, majd berohantam az épületbe. Néhány új láda volt az ajtótól nem messze amiken majdnem hasra is vágódtam. Mivel időben észre vettem őket, csak átlendültem felettük, de azért megtorpantam, hogy szemre vegyem őket. Ahogy elolvastam az ellátmány feliratot rögtön tudtam, hogy honnan jöttek. Azok akik fizetnek nekünk azért, hogy az állatokat újra befogjuk és a parkot újra vidámparkká tegyük minden második héten küldtek csomagot. Hideg élelem, szárított hús, konzervek és palackozott víz. Ez volt a legtöbb tartalma. Néha kaptunk új ruhákat, és üzemanyagot a generátorokhoz meg a járműveinkhez.
A mostani szállítmányban azonban voltak altató lövedékek és új vadász puskák, ami arra utalt, hogy kezdik a nagyobb állatok befogását is, vagy esetleg a B szigetről egy régebbi példány átszökött hozzánk. Az igazat megvallva még a saját szigetünkön élő dinoszauruszokkal is nehezen bírtak a befogók, de ha a második szigetről átjött egy példány nagyon nagy gondot okozott. Idegen volt neki a terep és nagy valószínűséggel amit területet akart magának már másik állat territóriuma volt.
-Nocsak a sáros ruhádból ítélve megint kint voltál a falakon kívül. Ha a bátyád megtudja nagyon dühös lesz rád-hallottam a hátam mögül Claire hangját.
Kihúztam magam, majd szembefordultam a nővel. Egykori kosztümét a két év alatt lecserélte ugyan farmerra és ingre, de nekem még mindig az a nő maradt aki tiszteletet parancsolt az alkalmazottjai között.
-Miss Dearing-mondtam udvariasan.
-Ugyan Cloe! Már két éve kérlek, hogy ne hívj így. Már nem vagyok olyan pozícióban.
-Nekem mindig a főnököm marad... Szóval Rex emiatt akart játszópajtásnak nézni-mutattam a fejemmel a ládák felé.
Claire arca elárulta, hogy nagyon nem szereti ha a T-rex-et Rexnek hívom. Vagy az nem tetszett neki, hogy a dínókat játszótársnak tekintem. Ez a nézete még nem változott meg. Most már elfogadta, hogy a dinók élőlények és éreznek, de szerinte nem lehetett rájuk teljes mértékben hatni. Mindig Owen példáját hozta, hogy bár kapcsolat volt közte és a raptorok között kicsúszott az irányítás a kezéből. Persze nekem az volt az érvem, hogy a végére még is a raptorok Owenre hallgattak, nem az Indominuszra.
-Jól hallottam, hogy a befogók megint készülnek befogni néhány állatott?-váltottam témát.
-Igen találtak egy pachycephalosaurus fészket. A tojásokat elviszik a régi helyükre, közben a szülő példányokat is viszik utánuk. Ott már működnek a kerítések.
-És megint a példányoknál tartunk?-kérdeztem.
Nem vártam választ. Levettem a pulóverem, majd a derekamra kötöttem. Szerettem ugyan itt lenni, hiszen minden gond és baj ellenére még mindig maga volt a csoda. A szigeten kívül minden olyan felgyorsult életet élt. Itt a leggyorsabb az volt, ha egy dinó üldözött.
-Legközelebb remélem jelzik, hogy ha jön egy helikopter. Nem jó dolog, ha valakit az egyik barátja hirtelen felindulásból játékszernek tart-jegyeztem meg.
Claire mondott valamit, de nagyon nem érdekelt. Felkaptattam a lépcsőn, majd bevettem magam az egykori irányítóközpontba. Egy ideje már újra volt értelme hiszen sok fajt csak az elektromos kerítések tartottak ott a helyükön. Az első technikusok között jött vissza Lowery, aki most ott ült a pultja mögött. Néma biccentéssel köszönt, majd vissza fordult a kijelzője elé. Nem sokat találkoztunk hiszen ő itt volt a homályos teremben én meg kint a szabadban.
-Cloe!-hallottam meg a nevem.
Rémülten kaptam a fejem a hang irányába. Owen ott állt nem messze tőlem, és nagyon mérgesnek tűnt. Nagyot nyeltem, majd mosolyt erőltettem az arcomra.
-Szia bátyó-mondtam.
-Megint a T-renél voltál igaz? Egész délelőtt vártam,hogy gyere segíteni, de te a szabadban rohangáltál?
-Hát nem volt sok választási lehetőségem. Rex bevadult a helikopter hangjától és...
-Cloe!-kiabálta le a fejem.-Megmondtam, hogy kerüld el a tyrannosaurust! Miért nem tudsz a nővényevőkkel foglalkozni?
-Talán , mert olyan vagyok mint te! Szeretem a veszélyt!
Mielőtt válaszolhatott volna, kimenekültem a helyiségből. Azt hittem ott nyugton lehetek, de tévedtem. Kirohantam a központból, majd az egyetlen pontra mentem ahol tudtam, hogy kijuthatok. A védőfalon kívül megint felvettem a pulóverem, majd osonva elindultam a régi épületféle. Az volt az én óvóhelyem. Megvolt az a szépsége, hogy mindig eltudtam rejtőzni a néha betévedő dinók elől. Ha pedig valamelyik még is megtalált, hamar megtanulta, hogy ne packázzon velem.
A nevem Cloe Grandy. Huszonnégy éves őshüllő mániás lány vagyok. Életem a veszély. Ha meghalok egyszer a kedven dinóm fog felfalni, bár remélem ez nem mostanában lesz. Gyere kalandozzunk együtt az egykori Jurassic Word területén. Bár úgy tűnik, hogy a kapuk zárva vannak, de én kinyitom neked, hogy velem tarthass.